2013. február 11., hétfő

„Kicsi a bors, de erős!” - az egyik legerősebb immunerősítőnk: a Csipkebogyó



Mindig óriási örömmel tölt el, mikor a saját kertemben, vagy a környéken találok olyan növényeket, melyekről tudom, hogy Isten ajándékai. Így vagyok ezzel a csodaszép, ősszel még a bokrokon pirosló csipkebogyótermésekkel is. Öröm rájuk nézni, szinte visszamosolyognak a bokrokról. Nem utolsó móka a szedésük sem, hiszen egy jó séta az erdő széleken, a friss levegőn mindig jól jön az egészségünk érdekében.
Persze nem adják könnyen magukat, mert ezernyi apró szúrós tüskével védik magukat, jól meg kell dolgozni minden egyes szemért, ettől még értékesebb a szívemnek. Szedéséhez ki kell várnunk a tél beköszöntét, azaz az első fagyos éjjeleket. A dér megcsípi a kis terméseket, színük bordóvá avanzsál, a húsuk pedig kicsit puhává alakul. S ha igazán körültekintő vagy, akkor érdemes kivárni a megfelelő holdállást is a szedéshez! Várd meg az ún. termő holdat, azaz a fogyó hold idejét, majd kiszárítás után eldobozolni a növő hold ideje alatt érdemes. Ennyi apróság betartása, és a legfinomabb és egyik legdúsabb C-vitamin forrással gazdagodhatsz a téli napokra.
Persze akkor se csüggedj, ha nincs arra mód, hogy Te magad gyűjtsd be a piros, éltető szemeket, ma már minden bioboltban és patikában kaphatsz magas minőségű csipkebogyótermést, aprítva vagy bogyós kiszerelésben is!
S hogy mi mindent érdemes tudnod erről a kis csoda-bogyóról?
„Kicsi a bors, de erős”! – kiálthatunk fel a csipkebogyó esetében is, hiszen ez az egyik legerőteljesebb immunerősítőnk. S mindemellett ízletes és finom is, és még számtalan értéket hordoz magában! Tél végére kiürülnek aranytartalékaid, ezért fontos, hogy tarts otthon ebből az apró növényből. A hecsedli (régies neve) gazdag magnézium- és kalciumforrás, magas a pektin tartalma, valamint B1, B2 és K-vitamin tartalma sem elhanyagolható. Magas flavonoid tartalma gyulladáscsökkentő hatású. Igazán C-vitamin tartalma a legkiemelkedőbb, hiszen tízszeres mennyiséggel bír a citromhoz képest.
Erős C-vitaminbomba, mely igazán jól jön a téli napokon, a nátha és az influenza idején. Akár minden nap ihatsz csipkebogyó teát egy-egy csészével, hogy védelmet biztosítson a kórokozók ellen. Legyengült szervezet esetén is (például műtétek, betegség után), szintén fel tudod tölteni vele immunrendszered.
Kitűnő segítő érrendszeri problémáknál, magas vérnyomásnál. Ha gyomorproblémákkal küzdesz, erősíti a gyomornedvek működését, ha pedig nem bírod a stresszt, szintén jól jön egy kis csipkebogyó tea a számodra, hiszen idegnyugtató hatással is bír. Ha fáradékony vagy, valószínűleg pótolni kell a természetes vasforrást a szervezetedbe, így ismét segíthet a hecsedli, hiszen magas a vas tartalma is.
Ne feledkezz meg vizelethajtó hatásáról sem! Aki küzd a sok állás, vagy az ülés következtében az ödémás lábakkal, mindenképp igyon napközben hecsedli teát. Különösen javallott húgyhólyag és vese problémák esetén, illetve bélhurut és hörghurut csökkentéséhez.
És hogy milyen módon készítsd el az italod belőle?
A C-vitamintartalom megőrzése érdekében sosem főzzük vagy forraljuk! Este langyos vagy szobahőmérsékletű vízbe tegyél a csipkebogyó húsából. Érdemes a bogyókat kettévágni, így jobban ki tud oldódni. 1 púpozott evőkanál termést tegyél kb. negyed liter vízhez, s körülbelül 8 órát ázzon. Ezt esetleg másnap langyosra melegítheted (ne micróban!), és máris töltődhetsz általa. Gyermekeknek csak 1,5 év felett ajánlott a teája!
Ha van tisztított vized, vagy ásványvized, az üvegbe este pottyants 4-5 bogyót, ne tedd hidegre, és hagyd állni reggelig. Másnap ezt kortyolgathatod napközben, így nem olyan tömény, picit savanykás ízű lesz a vized és a napi ásványi anyag- és vitaminforrásodat is pótolod.

Mi minden készülhet még a csipkebogyó húsából?
A nagyszüleimnél mindig volt hecsedli lekvár a spájz polcán, még most is emlékszem a kicsit fanyar, ízletes és illatos mivoltára. Kitartónak kell lenni az elkészítésénél, hiszen a számtalan magot el kell távolítani belőle, de megéri a munka. Magas rosttartalma miatt, emésztésserkentő és erősítő hatású. Különleges íze miatt érdekes szószok készülhetnek belőle, melyeket önthetsz süteményekre, sült vadhúsok mellé, vagy akár a sonkás meleg szendvicsedre is reggelente.
Készíthetsz belőle szörpöt is, mely kitűnő téli védő italod lehet, valamint remek szíverősítő is. Érdemes az áztatásos módszert választani, mert a forralásnál elveszíti a C-vitamin tartalmát.
Most már Te is láthatod, hogy mennyi erő és lehetőség lapul ebben az apró bogyóban! Ne késlekedj, szerezz be egy zacskó termést a patikában, s készítsd el mindennapi italodat belőle. Ígérd meg, hogy idén novemberben elmész egy nagy erdei kirándulásra, ahol gyűjtesz magadnak a hihetetlen szép termésekből! Ha pedig van kerted, telepíts egy csipkebogyó bokrot, hidd el, nem fogod megbánni, mert virága is illatos és szépséges!
 

Egészséget, jókedvet kívánok szeretettel: Sándor Szilvi Ha a továbbiakban is szeretnél értesülni az újabb egészséggel kapcsolatos bejegyzéseimről, kérlek iratkozz fel hírlevélre. Kérdésed, véleményed van az olvasottakkal kapcsolatban? Itt megírhatod comment formájában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése