2012. július 5., csütörtök

3:1-ben! Test és Lélek gyógyító KLUB


3:1-ben! Test és Lélek gyógyító KLUB
3. alkalom – 2012. augusztus 16. Csütörtök
A legutóbbi alkalommal a hallgatók megérthették, hogy önbecsülésükért ő maguk tehetnek a legtöbbet, azáltal, ha felismerik a saját felelősségüket abban, hogy a külső környezeti behatásokra ők hogyan reagálnak. Az, hogy mivé válnak egy adott szituáció után csakis a saját döntésük. Azaz a Te felelősséged, a szabad akarat jogán, hogy bizonyos tettek után például félénkké, agresszívvá, befogadóvá vagy épp bezárttá válsz. A Te felelősséged, hogy ezeken változtass, hiszen Te alakítottad ki magadban. Nem lehet másokat hibáztatni azért, amivé váltál, hiszen ők csak a saját lehetőségeiknek megfelelően cselekedtek. Te döntöd el, hogy mivé válsz! A résztvevők megtették önelfogadásuk legfontosabb lépését, felismerték saját felelősségük fontosságát. Segítő eszközöket kaptak ahhoz, hogy a régi történéseket és a már nem kedvelt tulajdonságaikat felülírják, valamint bizonyos keleti mozgástechnikák is segítették őket a nyitásban és önelfogadásban.  
Légy részese Te is ennek az eseménynek, minden hónap 3. csütörtökjén, ahol az öngyógyítás különböző lehetőségeivel megismerkedhetsz, ahol önfeledten mozoghatsz és énekelhetsz, s ahol mindig tehetsz egy lépést annak érdekében, hogy tudatosabban élhesd az életed!
A relaxáló és felfrissítő esték keretében meditációval, zenével, indiai és keleti gyógyító módszerekkel, mintegy köredzés, végigvesszük, felfrissítjük életünk különböző területeit és új energiával töltjük meg azokat! Tarts velünk, légy része a megújulásnak! Ha még nem értesültél a Gyógyító klub menetéről itt elolvashatod: http://nekedholfaj.blogspot.com/2012/04/31-ben-test-lelek-szellem-gyogyito-klub.html
Mikor találkozunk legközelebb és mi lesz a témánk?
2012. augusztus 16. 18.00 kor (2 órás foglalkozás) gyülekező 17.30-tól
Témánk: Légy újra egyensúlyban! – a csakráid harmonizálása
(A testedben levő energiaközpontok/csakrák állapota meghatározza tested-lelked- és szellemed működését is. Természetesen a benned zajló gondolatok visszahatással vannak csakráid energiaszintjére. Ez egy összefüggő és együttműködő rendszer benned, melynek tisztaságáért és megfelelő működéséért Te felelsz! Légy saját csakráid karmestere és tanuld meg behangolni őket, hogy teljesebb életet élhess!)

Részvételi díj: 2000 Ft
Helyszín: Gizella Stúdió – Budapest, József krt. 53. 3. emelet. 37-es kapucsengő
A létszám korlátozott! A részvétel előzetes bejelentkezés alapján, e-mailben vagy a facebook-on történik!
Részvételedet a sandor.szilvia75@gmail.com címre jelezd vissza részemre!

Egészséget, jókedvet kívánok szeretettel:

Sándor Szilvi
Mobil: 06 70 343 3 343
E-mail: sandor.szilvia75@gmail.com

Ha a továbbiakban is szeretnél értesülni az újabb egészséggel kapcsolatos bejegyzéseimről, kérlek iratkozz fel hírlevélre. Kérdésed, véleményed van az olvasottakkal kapcsolatban? Itt megírhatod comment formájában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése